|
Beszámoló a Jegyzők Országos Szövetsége 2006-2010. évi tevékenységéről
|
A Jegyzők Országos Szövetsége 1994.november. 3-án Érden – a polgárok házában – tartotta alakuló Közgyűlését. Kimondásra került: „Szövetségünk elődjének tekinti az 1877. szeptember 2. – án alakult és 1948- ban megszűnt Községi Jegyzők Országos Egyesületét. Történetéből megállapítható, hogy Bihar, Heves, Torontál, Bácsbodrog megyék után Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is létrejöttek szervezetei.” Az alakuló ülés jegyzőkönyve az alábbiakat tartalmazza: „A megjelentek kifejezték azon igényüket, szándékukat, miszerint szükséges olyan egységes szervezetkialakítása, amely képes a jegyzők speciális helyzetének és szerepének figyelembe vételével szakmai, erkölcsi, és anyagi érdekeinek megfelelő képviselete, munkájuk szakmai színvonalának növelésére. Ennek érdekében az Egyesületi jogról szóló 1989.évi II. törvény alapján társadalmi szervezet létrehozását tartják kívánatosnak és szükségesnek.” A Jegyzők Országos Szövetsége a megalakulása óta alapszabálya szerint működik és minden évben megtartotta köz illetve küldöttgyűléseit.
|
|
JEGYZŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
|
2011.évi költségvetése
|
|
Választói jogok bírói védelme
|
A Jegyzők Országos Szövetsége 2009. májusában 200 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma által meghirdetett NCA-ORSZ-09 kódszámú, a „Civil szervezetek működésének támogatása” elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott pályázatával az ESZA Nonprofit Kft. Hazai Programigazgatósága, mint Közreműködő Szervezet koordinálása mellett. A támogatást az ACEEEO (Európai Választási Szakértők Egyesülete) által szervezett Örményországi konferencián való részvételre használta fel a Szövetség.
|
|
Tájékoztatás a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet módosításáról
|
|
A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet több mint fél éve, 2010. március 1-jén lépett hatályba. A kodifikációval foglalkozó jogászok tapasztalatai alapján ez idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy – amellett, hogy a jogalkotás minőségének javításához nagyban hozzájárult – a rendelet nem minden helyzetben volt képes betölteni funkcióját. A jogszabályok az életviszonyok olyan széles körét fedik le, hogy egyes, általában szükséges jogszabályszerkesztési szabályok meghatározott tárgyú jogszabályok előkészítésekor túlzott korlátozást jelentenek vagy egyenesen alkalmazhatatlanok. A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezért megalkotta a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet módosításáról szóló 11/2010. (X. 25.) KIM rendeletet, amely 2010. október 26-án lép hatályba.
|
|